A szövettöredékek hungarocell lapra feltűzve, tüllel bevonva, letűzve érkeztek hozzám. A textilek egy fiatal lány holttestén maradtak meg a test mellkasi részén és a karján (a hungarocell lapra mindössze ennyi volt írva). Sajnos a szakszerűtlen felszedés és a hiányos fotódokumetáció miatt rekonstrukcióra már nem volt lehetőség. A kor viseleti analógiái alapján próbáltam következtetni arra, hogy milyen ruhanemű maradványairól lehet szó. Véleményem szerint a textiltöredékek egy vállfűző darabjai. Az rögtön látható volt, hogy kétféle szövet töredékei kerültek elő. Az egyik kelme jóval épebb állapotú. A textilek selyemszövetek fémszállal gazdagon átszőve.

A szövetek fémfonalából mintát vettem, majd vegyszeres anyagvizsgálattal meghatároztam a fém anyagát. A beszőtt fém: arany. Minimális ezüst jelenléte volt még kimutatható. A töredékeket nagyon óvatosan permetezéssel nedvesen megtisztítottam, azonnal visszaszívva a nedvességet szívópapírral (a vízbe adalékoltam Barquat fertőtlenítő anyagot). A tisztítás után üveglapon szálirányba igazítottam a textileket. A száradás után az összeillő töredékeket együtt kezeltem tovább. A szövetekhez hasonló színárnyalatúra színeztem egy vászonkötésű selyemszövetet, majd bevontam vele savmentes habkarton lapokat. Színeztem selyemkreplint is, és sodratlan selyemszálat. A töredékeket ráillesztettem a lapra, majd kreplinnel befedtem és selyemszállal körülvarrtam. A szövetbe így nem varrtam bele, nehogy tovább sérüljön. A lapoknak savmentes kartonból dobozt készítettem, így együtt tárolhatók biztonságosan. A nem beilleszthető töredékek külön dobozban tárolódnak.

Szigetszentmiklóson egy női sírból került elő egy ruhaderék szegélyének maradványa.
A szövet fémfonalas, a fémfonal fémje pedig ezüst tartalmú. A kis töredékeket nagyon finoman,  mikroszkóp alatt megtisztítottam mechanikusan a rárakódott szennyeződésektől, majd üveglapon enyhe nedvesítéssel szálirányba igazítottam. Száradás után színezett sodratlan selyemszállal egy kis méretű szövettel bevont savmentes kartonra rögzítettem a darabokat.

Szigetszentmiklóson egy felnőtt nő sírjában a mellkason textilmaradványokat vettünk észre.
Az egész gerincet a koponyával együtt jól körülárkoltuk, majd “in situ” emeltük ki a földből. Nagyon szorosan körbetekercseltük, hogy egyben tartsuk a testet és azon a ruhamaradványokat. A műhelyben nagyon óvatosan szikével és ecsettel bontottam ki a földből a textil maradványait. A bontás után láthatóvá vált, hogy egy felsőruha szegélye maradt meg
a nyak körül és a mellkason. A szövetet a fém őrizte meg a földben, a ruhaszegély paszományos munka. A dapabokat elhelyezkedésük sorrendjében egy nikecell lapra helyeztem, majd mikroszkóp alatt egy rovartű segítségével megtisztítottam a rárakódott földtől. Sajnos nedvesen egyáltalán nem volt tisztítható a szövetmaradvány. Következő lépésként készítettem egy szövettel bevont savmentes habkarton lapot, erre óvatosan színezett selyemszállal felvarrtam
a maradványokat. A textilmaradványnak végül savmentes kartonból tároló dobozt készítettem.

A másik párta szintén egy gyermek fejét díszítette. Ennek anyaga és szerkezete a paszományos munkákra emlékeztet. Nem voltak rajta gyöngyök és flitterek, az egészet fémszállal körbetekert selyemfonalból készítették. Mikroszkóp alatt megvizsgálva itt is felfedezhető volt aranyozás nyoma. A párta alapja már teljesen eltűnt, ám az alábélelő szövet darabkái megmaradtak a fémfonalas díszek alatt.

Ezen jól látszik a vászonkötésű alap, hogy miből készült, az a jövőben kerül azonosításra. A koponya „in situ” került be a műhelybe, itt került kibontásra. Bontáskor már látszott, hogy gyenge megtartású, összetört a föld súlya alatt. A párta maradványai nem vették körbe az egész fejet, valószínűleg szalaggal kötötték meg a fej hátsó részén. Az egész tárgy merev, kemény, nem textilszerű állapotban volt, annak ellenére, hogy végig gondosan be volt csomagolva, és a kibontása is a legkörültekintőbben történt. A fém korróziója őrizte meg a bélfonalakat. A nedvesen kezelés ez esetben is kockázatosnak tűnt, úgyhogy lényegében hasonló eljárással történt meg a konzerválása, mint a másik pártának.

Az egyik szigetszentmiklósi sír gyermekcsontváza igen rossz állapotú volt, kivéve a koponyát. Amennyire lehetséges volt, óvatosan körülbontottuk és jól aláárkolva kiemeltük „in situ” a földből. Sajnos a fejen levő párta már a sírban részben lecsúszott a gyermek fejéről valamikor a múltban, így egy részét már csak elemeiben lehetett nagyon óvatosan kiszedni a földből. Mivel azonban a koponyán megmaradt a párta egy része eredeti állapotában, így rekonstruálható volt a lehullt elemek helyzete is. A fejdísz összetett anyagú: egy háncsszerű, vászonkötésű pamutszövettel bevont alapra ráfektettek egy vékony rézlemezt, arra ívesen voltak felvarrva fémfonallal tekert textil és drótspirálok dupla sorban, középen pedig üveggyöngyök díszítettek minden elemet. A rézlemez lehet, hogy aranyozott volt, ezt későbbi vizsgálatok még igazolhatják.
A fémfonalas spirálokon is felfedezhető esetleges aranyozás nyoma. A lemez szinte teljesen elkorrodálódott, igen rossz állapotban volt, már a legkisebb érintéstől is morzsálódott, törött.
Az egész műtárgy elanyagtalanodott, merev, száraz, igen törékeny állapotban volt, ezért
a hagyományos tisztító eljárások eleve kizártnak tűntek. Első lépésként mikroszkóp alatt, rovartű segítségével eltávolítottam a kis darabkákra rakódott szennyeződést, amennyire csak lehetséges volt. Összetett anyagú műtárgyaknál igen jól bevált tisztítási lehetőség az ioncserélő gyantával történő tisztítás.

Én is ezt az utat választottam ennek a pártának az esetében. A párta darabkáit (szigorúan tartva a sorrendiséget) óvatosan bevarrtam kreplinbe, majd így tettem be a kevertágyas ioncserélő gyantába. Folyamatosan ellenőriztem a pH-t és arra is figyeltem, hogy nehogy túltisztítsam
a tárgyat, amit jópár helyen csak a fémfonal korróziója őrzött meg.

Óvatos és nagyon rövid öblítés után, a párta alkatrészeit sodratlan, színezett selyemszállal felvarrtam egy vászonnal bevont savmentes kartonra. Az egykori rézlemez maradványait kénytelen voltam ragasztani, ezen kívül más vegyszerrel nem kezeltem a műtárgyat.
Végül savmentes kartonból tároló dobozt készítettem számára.

A műtárgy restaurálásáról gondos fotódokumentáció és rekonstrukciós rajz is készült.

A régészeti textil fogalom olyan tárgyakat, maradványokat takar, amelyek a földből kerültek elő, ásatási leletként, avagy kripták feltárásakor halottak megmaradt viseleti emlékei. A Kárpát-medence talaja nem kedvez a szerves anyagok megmaradásának, ezért igen értékes leletcsoportot jelentenek a viselettörténeti kutatások számára.

A gyöngyös párta
A paszományos párta
Ruhaszegély
Ruhaszegély maradvány
Textil- Perkáta-Nyúli dűlő

A párta

A középkori temetők viselet emlékei közül a párták maradnak meg általában a legépebben, mert összetett anyagúak és így például a párta textil részeit a rájuk korrodálódott fémsók megtartják. Az ilyen típusú leletek állapota, lebomlása egy komplex folyamat, a műtárgy és
a környezete közt lejátszódó fizikai, kémiai és biológiai folyamatok összességének eredménye.
A földben levő tárgyak és környezetük között egyfajta egyensúlyi állapot alakul ki az évek során. Ásatáskor ez a helyzet nagyon hirtelen változik meg, így történhet meg, hogy egy sír bontásakor a szemünk láttára porlad szét egy emlék a megváltozott hőmérsékleti és egyéb körülményeknek köszönhetően. A szálasanyagból készült tárgyak romlása persze nagymértékben függ számos egyéb tényezőtől is, így például a temető talajának pH-jától, illetve a holttest egykori bomlási folyamatától és jelenkori állapotától. A pártákon levő textília is többféle lehet (pamut, háncs, selyem, bársony), ez egyébként koronként is változott. A különböző anyagok bomlásának sebessége eltérő mértékű lehet. Így volt ez a feltárt fejdíszek esetében is. Az alátámasztó háncsszerű anyagból szinte semmi nem maradt meg, ám az azt beborító szövet kis darabkái még megfigyelhetők voltak pár helyen. Nagyon fontos tény, hogy bontáskor ezek a leletek gyakran nem textilnek látszanak, hanem a rajtuk levő fém korróziójától könnyen fém maradványnak nézhetők.

Alebomlás valamely fokán álló szálasanyag törékeny, morzsálódik. A rászáradt föld, homokszemcsék is gyengíthetik a szálak mechanikai szilárdságát. Nagyon fontos, hogy ha előkerül egy ilyen lelet, akkor lehetőség szerint ugyanolyan körülmények között kell tartani, mint az eredeti környezete, míg a konzerválása meg nem történik. A teljesen kiszáradt textíliákat ugyanis nem lehet „visszanedvesíteni”.

Textilmaradványok feltárásánál tehát nem alkalmazhatók az egyébként működő ásatási technikák. Mindenképp javasolt restaurátor szakember segítsége ezen leletek felvételéhez.
Egy szigetszentmiklósi ásatáson lehetőségem volt többféle technika alkalmazására is. Legjobb megoldás az volt, mikor a koponyát nem tisztítottuk meg, hanem földdel együtt „in situ” szedtük fel, és a laboratóriumban bontottam ki később. Így a párta darabjai leszedhetőek voltak a koponyáról és az egykori pontos helyzete is meghatározható volt, annak ellenére is, hogy valamikor a múltban félig lecsúszott a holttest fejéről.

Ha nagyon meggyengült, kiszáradt, töredezett a lelet, akkor a helyszínen előkonzerválást kell végezni. Ilyenkor átitatással lehet szilárdítani és rögzíteni a lebegő, mozgó elemeket. Kibontáskor nagyon ügyeljünk arra, hogy a már kibontott, nedves pártarészek ne száradjanak ki hirtelen, mert ez a lelet széttöredezését okozhatja. Csomagoló anyagként soha ne alkalmazzunk vattát, mert a pártára tapadt szálakat nehéz eltávolítani, ráadásul esetleges későbbi anyagvizsgálat során félrevezető eredményt adhat. Igen fontos átitatáskor a kevés vegyszer használata, mert helyszínen nem lehet tökéletesen megtisztítani a műtárgyat és ha sok föld tapad rá, akkor később igen nehéz eltávolítani úgy, hogy a fejdísz mozgó alkatrészei ne sérüljenek.