Feladatom a nagyon szennyezett, meggyengült és szakadt műtárgy konzerválása és kiegészítése volt. A munka nehézségét elsősorban a textil tisztítása adta, mert a kép festékeinek vizsgálata után kiderült, hogy két szín is oldódik, így csak igen kíméletesen és gyorsan lehetett dolgozni. Szintén bonyolította a restaurálást, hogy a műtárgy a tisztítás közben erősen elkezdett hullámosodni.

Származási kora és helye: a műtárgy tulajdonosa az 50-es években jutott a selyemképhez Kínában. Szakértői vélemény szerint Koreában készítették és a kora a XIX. század.

A selyemkép típusát tekintve zsánerkép. Egy hétköznapi életképet ábrázolt a festmény készítője, olyat ami békét, nyugalmat áraszt. A kép egy békés erdős tájat ábrázol, a háttérben hegyek láthatók. A fák között két épület áll. A házakban és kinn a szabadban emberek jönnek-mennek, élik a hétköznapi békés életüket. Láthatunk anyát a gyermekével, játszó párt, olvasó férfit többek közt. A kép alsó részének színei erőteljesebbek, a térérzetet a festék finomabb légiesebb, elmosódóbb használatával éri el kép alkotója.

A selyemkép színvilágára jellemző a nem túl sok szín használata. Zöldek, kékes szürkék, barna és a piros árnyalataiból választ a művész. A műtárgy halványzöld selyemre festett, a vászonkötésű szövet szélei nem eldolgozottak. A selyemképet 4 sarkán 4 db rajzszeggel rögzítették egy kartonhoz. A papír hátoldalára felerősítettek 2 lécet a kép alsó és felső részéhez, ennek segítségével függesztették a falra. A selyemkép erősen poros, szennyezett volt. Egy falon függött, a tulajdonosa elmondása alapján ablakot mostak mellette és a mosóvíz rácseppent a szövetre, melynek felületét igen sok vízfolt és egy nagyméretű egyéb folt is csúfította. A selyem alapja kissé kiszáradt, merevvé vált és sok helyütt főleg az alján el is hasadozott. A textil hiányos volt, bal alsó sarkán egy kis darab leszakadt, az alátámasztó karton elsavasodott, több helyen szét is hasadt. Mielőtt bármilyen munkát elkezdtem volna, színlevérzési próbát végeztem a selyemképen. Sajnos a vizsgálati eredmények azt mutatták, hogy a képen használt színek közül a fehér oldódott, így a nedvesen tisztítás felületaktív anyag segítségével nem volt lehetséges. A képet nagyon kíméletesen alul száraz, felül nedves papírvatta között apránként tisztítottam tamponálva. Ahogy felülről picit nedvesedett, az alsó papírvatta leszívta a szennyeződést. Ezzel a módszerrel látványosan tisztult a műtárgy.

A tisztítás végén szálirányba igazítás után kitűztem rovartűkkel. Már itt megmutatkozott az első nehézség: a pici nedvesítés után a selyem rögtön elkezdett hullámosodni. Következő lépés volt az alátámasztó és kiegészítő anyagok megszínezése. A színezéshez savas színezéket használtam. A kreplint két részletben festettem meg Lanaset márkájú savas színezékkel, így a 2 vége két különböző árnyalatú lett, mert a kép tónusvilága ezt kívánta meg. Színezés után a kreplint szálirányba igazítottam, majd kitűztem. A varrófonalakat kétféle árnyalatúra, a kiegészítő kreplint pedig a kép hiányainak környezetéhez igazítva megfelelő árnyalatúra színeztem. Az alátámasztás és varrókonzerválás első lépéseként a selyemképet csúsztatott fércelő öltésekkel rögzítettem a kreplinre, majd a szakadásokat átfogó öltésekkel konzerváltam. A varrókonzerválás előtt, a képet alátámasztó kreplint rögzítettem az asztal felületéhez. A varrókonzerválást ezzel a módszerrel igen nehezen tudtam végezni. A selyem sajnos nagyon könnyen elcsúszott az asztalon, ezért munka közben rögzítettem a képet az alátámasztó kartonra. A műveletet fokozatosan végeztem. Két-két szemben lévő oldalát feszítettem meg, majd hozzáfogtam a kartonhoz gombostűkkel.

Mikor stabilan és pontosan állt a kép a hordozón, Planatollal ragasztottam az alátámasztó kreplint a karton hátoldalához. Száradás után folytattam a varrókonzerválást, ami ezután már egy jóval könnyebb és gyorsabb folyamattá vált. A korábbi kissé lazának tűnő átfogó öltések a felfeszítés után szépen kisimultak és irányba álltak. Következő lépés a hiányos részek hasonló szövetsűrűségű, megszínezett textillel való pótlása.A többféle árnyalatúra színezett szövetet pontban varrtam a hiányzó szövetrészekhez. Tisztítás, varrókonzerválás és a pótlások után a műtárgy stabilabb lett az új alátámasztásnak és megerősítésnek az eredményeképpen.

A műtárgy a Károlyi palota első szalongarnitúrájának darabja. A rajta levő szövet az eredeti biedermeier-neorokokó textil, amit a Károlyi palota falkutatásakor talált selyemtapéta maradványok bizonyítottak.

A szék igen rossz állapotban került hozzám. Az egyik lába hiányzott, az idők során kétszer újrakárpitozták, a szövetek szakadtak, lyukasak voltak. Az újrakárpitozásnak köszönhető, hogy megmaradt az eredeti kelme, a munka során ugyanis nem vették
le a korábbi anyagot, hanem csak rászegeltek egy újabbat. Az eredeti textil így tele volt szegelve, ezért a szélei igen erősen elrongyolódtak, sérültek. Valamikor a tárgy múltjában, erősen elázhatott a szék, mert
a legfelső, rózsaszín kárpit színe erősen levérzett és beleivódott az alsóbb szövetekbe.
A biedermeier selyemszövetek nagyon kiszáradtak, ezért a legkisebb érintésre is hasadoztak. Különösen rossz állapotú volt a huzat a szék háttámláján.

A restaurálás célja az volt, hogy mindenképp megmeneküljön az eredeti székhuzat, mert Magyarországon nagyon ritka a teljesen eredeti korabeli bútordarab. A szöveteket óvatosan lebontottam, a rengeteg szöget igen nehéz volt eltávolítani úgy, hogy ne sérüljön tovább
a selyem. A szövetekről szabásrajz készült, hogy a tisztítás után is pontosan méretre tudjam tűzni azokat. A vizes tisztítás után szálirányba igazítottam, majd rozsdamentes rovartűvel tűztem meg a textileket.

A selyem meggyengült állapota miatt mindenképp szükség volt a teljes alátámasztásta. Ehhez egy kötésében hasonló pamutatlasz szövetet színeztem meg a műtárgyhoz hasonló színűre. A megtisztított kelmét ráfektettem és fércelő öltésekkel, színezett sodratlan selyemszállal rögzítettem a szövet teljes felületén, majd körben is végig rávarrtam az alátámasztó szövetre.
A szakadásokat átfogó öltésekkel fogtam le.

Végül visszaszegeltük a székre feszítés nélkül a textileket. A szövetek az alátámasztással kellő megerősítést nyertek, a műtárgy így visszanyerte régi fényét.